Site Overlay

Shakespeare: VÍZKERESZT, DE AMÚGY MINDEGY

Vecsei H. Miklós fordításában

A Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház produkciója

Játsszák: Barta Ágnes, Bordás Roland, Böröndi Bence, Dóra Béla, Gyöngyösi Zoltán, Herczeg Péter, Kovács Tamás, Lestyán Attila, Mátyássy Szabolcs, Mészáros Martin, Patkós Márton, Reider Péter, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Waskovics Andrea

Alkotók:
Hang, fény – Nagy Attila
Látvány – Hajdu Bence
Jelmez – Vecsei Kinga Réta
Zene – Mátyássy Szabolcs
Dramaturg – Vecsei H. Miklós
Koreográfus – Nagy Péter István
Rendezőasszisztens – Szilágyi Brigitta
Producer – Osváth Gábor

Rendező – Ifj. Vidnyánszky Attila

Shakespeare Vízkeresztjében minden megvan, amire a színház vágyik. Csak játék, csak szerelem, csak álom, csak küzdelem, csak félelem, csak rettegés, csak kétségbeesett harc a magány ellen, remény a szerelemért, az őrületért, az egyetlen igazságért, hogy igen létezik és van és uralkodik és lehet hinni benne, ha nem is hinni inkább csak kutatni. 

A Sztalker Csoport a tavaly bemutatott Míg fekszem kiterítve után – egy közösség születése, a halál és az élet után – most a szerelmet választja témájául.

“A Vízkereszt, mint hibátlan egységbe szerkesztett komikai nagy koncepció, a szakmai tudathasadás remekműve. Vezérmotívuma a hibbanás, melyet fölényes logikával és táncos eleganciával forgat meg többször is önmaga körül: mintha most is a gondolkozás szabad ege alatt növeszthetné ki magából a témát, mintha szellemének szabad mozgását legkevésbé sem zavarná az egymást tagadó ikervilágok tébolyult összenövése. Shakespeare sokat tudott, és nagyon bízhatott magában. Tragédia vagy komédia? Kipróbált elmeéllel, mint »egy puszta tőrrel«, alkalomadtán megvan a módja elvágni »ettül ezt«” Géher István

“Veled vagyok a Zárt Osztályon ahol villanyozottan ébredünk a kómából saját lelkünk repülőgépeink bömbölése ébreszt fel a tető felett húznak el angyali bombákat jöttek ledobni a kórház megvilágosul képzelt falak beomlanak Ó csupacsont légiók egykettő ki innen Ó irgalmas csillagflitteres sokkja az örök háború beköszöntött Ó győzelem dobd le alsóruhádat szabadok vagyunk!” Allen Ginsberg

Scroll Up