Site Overlay

#kedvesZsámbék! ÉRINTÉS

Test, érzék, tekintet, szem, kéz, bőr, intimitás, szabadság, lélek

“Ez igen. Ez egyszerű és mégis örök szép, nagy csodája az életnek, hogy több mint tíz év múltán egy asszony, a megszokott érintés másodpercében máris tisztában van azzal: nem “Ő” fogta meg a vállát.” (Rejtő Jenő)

Különleges, meghitt esték ezek, ahol irodalom és zene segíti egymást a színpadon, ahol nagy magyar színészek és zenészek és nagy magyar költők személyisége és gondolatai találkoznak és hoznak létre feledhetetlen pillanatokat, amiket még sokáig magunkkal vihetünk. A #kedvesZsámbék! estek ízét emellett a sok kedves és spontán pillanat adja, az összenevetések, egy nem várt asszociáció vagy éppen verscsere. “A szereplőket úgy szeretem összerakni, hogy nagyon különbözőek legyenek, általában nem egy színházban játszanak. A zenésznél pedig az a fontos, hogy a tematikához legyen köze, tudjon kapcsolódni” – fogalmazott a sorozat kapcsán Seres Tamás szerkesztő-rendező.

A #kedvesZsámbék! ettől kedves, mert emberi, mert a pillanatban születik és mert nem várt szerzőket és műveket tesz befogadhatóvá a közönség számára.

KÖZREMŰKÖDŐK
SZERKESZTŐ-RENDEZŐ
KÖZREMŰKÖDŐK

BORBÉLY Alexandra

ELEK Ferenc

MAGYAR Attila

ifj. CSOÓRI Sándor

SZERKESZTŐ-RENDEZŐ

SERES Tamás

Scroll Up