Site Overlay

JÉGDOKTRÍNÁK – VARIÁCIÓK A NÁCI RETORIKÁRA (harminckettedik variáció)

ELŐADÁS ISMERTETŐ

Az előadás a Holokauszt esztétikai reprezentációjának szokatlanabb módját választja azáltal, hogy az áldozatok perspektívája helyett az elkövetőkre koncentrál, pontosabban az elkövetők nyelvhasználatát és gondolkodásmódját állítja a fókuszba, azt a Victor Klemperer, azirodalomtudós drezdai túlélő és szemtanú által LTI-nek (Lingua Tertii Imperii – a Harmadik Birodalom Nyelve) nevezett nyelvi propagandát, amely képes volt tömegméretekben mételyezni a hétköznapi emberek tudatát is, és gyilkosokká vagy a gyilkosok kollaboránsaivá tenni őket.


Az előadás szövegkönyve a szélesen értelmezett kordokumentumok sajátos kollázsa: szerepelnek benne idézetek a túlélők emlékirataiból (dr. Nyiszli Miklós, Victor Klemperer, Ovics Perla) is, de zömmel az elkövetőknek, a népirtás német és magyar felelőseinek (Hitler, Himmler, Eichmann, Endre László, Horthy Miklós) beszédeire, nyilatkozataira alapoz, illetve a ’30-as, ’40-es évek náci szövegei mellé, közé helyezi napjaink szélsőjobboldali megnyilvánulásait, a blogok, internetes fórumok névtelen szereplőinek kommentjeit és egyesmai közszereplők nyilatkozatait.


SZEREPOSZTÁS

KÖZREMŰKÖDŐK
ERDÉLY PEROVICS ANDREA
KRASZNAHORKAI ÁGNES
VARGA VERA
SZOKOL SZILÁRD
FRANCIA GYULA
LENGYEL ZOLTÁN
VARGA SZŰCS DÓRA

Fotók: TÓTH BALÁZS ZOLTÁN
Ruhák: CSÚRI ANNA
Szociológiai teszt: LENCSÉS GYULA
A kartonfigurákat preparálta: KISS ATTILA ETELE
Hangkeverés és élő narráció: LENGYEL ZOLTÁN
A rendező/szerkesztő munkatársa: ERDÉLY PEROVICS ANDREA

Rendező/látvány: PEROVICS ZOLTÁN

a Metanoia Artopedia produkciója

Scroll Up