SZÍVÁRNYÉK – Pilinszky János két hangon

Közreműködik: Szabó Balázs (gitár, ének), Vecsei H. Miklós

Szerkesztő-rendező : Seres Tamás


A tengerpartra

A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.    

/ Pilinszky János /

Különleges, meghitt esték ezek, ahol irodalom és zene segíti egymást a színpadon, ahol nagy magyar színészek és zenészek és nagy magyar költők személyisége és gondolatai találkoznak és hoznak létre feledhetetlen pillanatokat, amiket még sokáig magunkkal vihetünk. A #KedvesZsámbék! estek ízét emellett a sok kedves és spontán pillanat adja, az összenevetések, egy nem várt asszociáció vagy éppen verscsere. “A szereplőket úgy szeretem összerakni, hogy nagyon különbözőek legyenek, általában nem egy színházban játszanak. A zenésznél pedig az a fontos, hogy a tematikához legyen köze, tudjon kapcsolódni” – fogalmazott a sorozat kapcsán Seres Tamás szerkesztő-rendező. A #KedvesZsámbék ettől kedves, mert emberi, mert a pillanatban születik és mert nem várt szerzőket és műveket tesz befogadhatóvá a közönség számára.


A program megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta